Ugrás a tartalomra

A tavasz köszöntése falunkban

Közzétéve 12.4.2022.

  Hagyományos tavaszköszöntő rendezvénnyel vártuk a közelgő húsvétot Jókán, április 9-én, szombaton. Bár az időjárás többször is megtréfált bennünket a délelőtt folyamán, a rendezvény sok érdeklődőt vonzott a kultúrházba. A helybélieken kívül szélesebb régiónkból is érkeztek érdeklődők, ami talán a vonzó gyerekprogramoknak és a kézműves vásárnak volt köszönhető. A kicsiket állatsimogatóval vártuk, voltak itt nyuszik, tyúkocskák, báránykák… Nagy sikert aratott a tojáskereső játék, melynek édes jutalom volt a tétje. A húsvéti alkotóműhelyekben pedig gyerekek és felnőttek együtt alkothattak kedvükre, tavaszi virágokat ültettek, tojást festettek, húsvéti díszeket, koszorúkat, tavaszi dekorációkat készítettek. A kézműves vásár roskadásig telt asztaloknál kínálta a szebbnél-szebb portékát, a szívvel-lélekkel készített finomságokat. Nagy büszkeség számunkra, hogy egyre több helybéli kézműves termék jelenik meg az ilyen vásárokon, de mindig örömmel fogadjuk a szomszédos falvakból vagy akár távolabbról érkezőket is. A jó hangulathoz persze nagyban hozzájárult a büfék kínálata, a jó borok, pecsenyék, lángosok. A szeszélyes, esős-szeles-zimankós délelőttből egy igazi húsvétváró, tavaszköszöntő rendezvény kerekedett…. s lám, virágvasárnap kisütött a nap! Hát, szervusz, tavasz!