Ugrás a tartalomra

Kis éji zene a Kis-Dunánál – László Attila

Közzétéve 7.7.2025.

Július első szombatján indítottuk a Kis éji zene a Kis-Dunánál koncertciklus negyedik évadát a jókai cölöpös vízimalomnál, amely idén is a Mátyusföld Regionális Idegenforgalmi Szervezet támogatásával jött létre. Örömmel tölt el bennünket, hogy a nyáresti koncertek iránt még mindig nagy az érdeklődés. Ez mindenekelőtt a jó zenének, a finom boroknak, a hűséges közönségnek, valamint a rendezvény különleges atmoszférájának köszönhető, hiszen az egyes zenés előadásoknak a nyugalmat árasztó Kis-Duna és a régmúlt időket idéző vízimalom nyújt természetes hátteret, felettünk pedig a végtelen égbolt milliárdnyi csillagfénnyel…

Az első estén László Attila, Fonogram-díjas erdélyi magyar énekes, a Csillag születik harmadik szériájának győztese szórakoztatta a közönséget. Csodálatos hangja, rendkívül szimpatikus pozitív kisugárzása és érzékeny előadásmódja mindannyiunk lelkét megérintette. Köszönjük ezeket az értékes pillanatokat.

Reméljük, hogy vendégeinknek szép zenei élményben volt részük és jól érezték magukat. Jövő szombaton a Kosár házaspárral várjuk a zenekedvelőket, a világslágerek és örökzöld dallamok estéjén.